ingyen weblap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!
 

 

 

Donáth Attila vagyok.

Szakmai hitvallásom: minden embernek az a dolga a Földön, hogy amit tesz, azt jobbító, fejlesztő szándékkal tegye. Hiszem, hogy a fejlődés alapja a kreativitás és a spontaneitás, aminek bátorítása, kibontakoztatása a fejlesztő feladata. Munkámban nem csak mások fejlesztése, hanem a résztvevőkön keresztül megvalósuló saját tanulásom, megújulásom is motivál.

 

Tréneri/tanácsadói/szervezetfejlesztői/szupervízori/coach-tevékenységem előzményei: vezetői munkásságom, valamint a felnőttek oktatás-képzése, illetve terápiás jellegű fejlesztése területén szerzett tapasztalataim az 1980-as évek elejétől. Tréneri munkát a vezetés és szervezetfejlesztés területén több mint húsz éve végzek.

Ez idő során folyamatosan képződtem mind szakmai, mind módszertani, mind önismereti területen, de intézményvezetőként is kipróbáltam magam. Vallom, hogy bárki, aki emberekkel dolgozik, köteles saját magát "karbantartani", megtalálni az utat saját énjéhez és igényeihez, és érdemes folyamatosan törekednie arra, hogy önmagát tisztán lássa. 

Az elmúlt években teremtettem a magam számára egy helyet, ahol lehetőségem van a lelassulásra: a kőröshegyi lét lehetőséget ad számomra egy másfajta dinamizmus megélésére, amelyben van időm elmélyülni. Talán a természet támogató közelsége teszi, hogy ez a látszólag lelassult létállapot egy belső élményekben gazdag, megújító áramlást hozzon az életembe. 

Ebben az évben két olyan új művészetbe kóstoltam bele, amikben új módon élhetem meg a magamhoz és a másikhoz való kapcsolódásomat. Az egyik út, a tai chi, a másik az argentin tangó. Mind a kettő új dimenziókat nyitott meg számomra, és lelkesít az a gondolat, hogy az elkövetkező ötven évben is van mit tanulnom...  

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Üzenőfal

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Óra

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.